Minerva 2

Amennyiben még nem olvastad az első részt, azzal kezd, bár így is valamennyire érthető, de úgy talán jobban.

Reggel Tihanyban hívtam Minerva művésznőt, ha olvastad az első részt tudod, hogy festőművész, és a nyarakat itt tölti, hogy pontosan hol az később derült ki számomra is. Már a telefonban is kissé zavaros volt a mai tervezett programja: szelektívbe lemenni a hegyről, úszás, egy tanítványával találkozó, a sógora és még én is pont ma jöttem. Mindezek után még vaddisznó drámáról is beszélt, végül megbeszéltük, hogy az Erzsike cukiban találkozunk. Az a tihanyi apátsághoz vezető balatoni panorámás sétány elején van, igen, ott a visszhangdombnál, ez az a cuki, ahol minden turista megáll egy fagyira, aki a hajóállomás felől gyalog érkezik, tehát van forgalom. Ma is volt. Nagyjából egy órát vártam rá, Patrícia Minerva kissé ziláltan érkezett, ezért egy sört kért, hogy összekapja magát. Beültünk a kerthelyiség csendesebb belső részébe.

Láttam már nőt délelőtt sörözni - bár nem tipikus - nem lepődtem meg nagyon. Azzal kezdte, hogy sok sört iszik, mert megnyugtatja, ezt magamtól is kitaláltam, ha már 11-kor ezzel indít, mi lesz estig.

Elmesélte, hogy 3 napja vaddisznó csorda - pontosabban 7 süldő vaddisznó - jár át a kertjén, rendszeresen 7, 12 és a délutáni órákban. Drámainak állította be a helyzetet, és kérte, hogy nyugtassam meg. Sajnos nem tudtam, mert én is be vagyok tojva a vaddisznótól. Nem ijednek el tőle, hiába kiabál, csörömpöl. Aha, gondoltam, a művészek gyakran tolnak LSD-t vele is ez lehet, aztán most meg 3 napja ismétlődő tripje van.  Hívta a segélyvonalat, a rendőrséget, az önkormányzatot és a nemzeti parkot is, mindenhol elküldték, hogy nem az ő gondjuk, az meg nem számít, hogy nem mer kilépni a házából, mert a teraszon röfög egy banda. Aztán rátérünk a régi balatoni emlékekre, amit az első részben ecseteltem. Kár hogy megöregedtünk, ha most mindketten 16 lennénk, hát akkor bizony ... én is ittam volna egy sört, vagy kettőt.

Beszélgettünk a festésről, technikákról, az olaj és vászon minőségéről, miért jó terepen festeni, kik a menő művészek akik Viszákon (őrség) művésztelepet vezetnek. Csapongott ide, oda, néha felhívta valaki - egy hagyományos Nokiája van, ilyet is rég láttam - lányok, fiúk, szerelmek, csalódások, a volt barátnője Andi, aki a gyermek és kamaszkorom nagy plátói szerelme volt, de megszívta - ahogy Minerva mondja -, mert ahogy engem évekig hitegetett, kikosarazott, őt meg a férje hagyta el két gyerekkel, szenvedett, mint a kutya. Hát ilyen a karma törvénye. Egyszer fent, egyszer lent, aki sokat kicseszik a férfiakkal, végül vele is kicsesznek. És dettó ugyanez a nőkkel, stb. Minerva is szenvedett sokat a pasiktól, mind otthagyták, cudarul, és a művészetbe és a piába menekült. Mindkettőt magas szinten űzi. Festészetet tanít is, de inkább műveli, mutatja, mint magyaráz.

Aztán hívta a sógora, hogy itt van, jön egy bringáért, és bemenne a házba, de nincs kulcsa. Nem gond, felvesz minket kocsival és megyünk a házhoz együtt. Szerencsére terepjárója van a hiperaktív pasasnak, ezért nem fordultunk keresztbe a domboldalon, és feljutottunk Óvár egy ősfás, kevéssé gondozott telkére. Ott van Minerva házikója és egyéb építmények. A kert tele gyümölcsfákkal, roskadtak az ágak a szilva és füge alatt, hát lám meg is érkezett a vaddisznó csapat. Ilyen közelről, ennyit még nem láttam. Olyan közepes kutya méretű disznók heten összeverődve - nyilván tesók - ott randalíroztak a kertben, a fák alatt, és ették a lehullott gyümölcsöt. Mégsem LSD trip, vagy nekem is az volt. Ahogy jöttek az egyik ösvényen, úgy mentek tovább a szétszakított kerítésen. Így heten már elég izgalmas, de semmiképpen sem megnyugtató jelenség voltak. Tényleg elég drámai a helyzet, nem túlzott. A sógor összeszedte a bringát, Minerva tett-vett valamit még a házban, én meg áthajtottam a vad kondát a szomszédba, egyenek ott is valamit. Visszamentünk a faluba, mert 2-kor találka volt egy festő tanítványával. Útközben felhívta a körzeti megbízottal, és a polgárőrséget, kapott újabb telefonszámokat, hogy majd azok kilövik, elzavarják, tesznek valamit, hát az új számokkal már nem tudott beszélni. 3 embernek mesélte el azalatt ugyanazt a vaddisznó sztorit telefonba, nem tudom mit hittek a túloldalon, de amíg nem láttam őket testközelből én magam sem hittem volna el.

Tihany központjában várt az 50 körüli festőtanonc hölgy, volt ápolónő és műtőssegéd. Beültünk meginni egy kávét, Minerva a harmadik sörét. Közben a festészet rejtelmeiről, és arról beszélgettünk, hogy majd velem együtt hárman kimegyünk a tájba - terepre - csak mi leszünk, és még akármi is lehet, de főleg együtt festünk. Szerencsére nem volt sem az ex ápolónőnél - aki busszal jött Füredről - sem nálam festőkellék, így csak elméleti maradt a közös alkotás. Itt már az egész olyan volt, mint egy szürrealista film, vagy legalább a kész átverés show, lestem jobbra-balra hol bukkan fel Sebestyén Balázs nevető arca, de nem, ez a valóság show volt. Hol ilyen, hol olyan ötlet került elő, hogy - mivel Minervának nincs kocsija - majd vigyem fel a cuccokat Pestre, jöjjek le a hétvégén is, aludjak a romos házban, hozzam le a másik állványét és festékeket, mert azt nehéz a vonaton. Tényleg nem egyszerű kocsi nélkül Tihanyba lecuccolni, hogy csinálja ez a nő és a 85 éves anyja már 40 éve, azt nem tudom. Mindig megkér valakit, akinek kocsija van, most én kerültem képbe. Már egy órája el akartam jönni, végül elindultak ebédelni egy remek magyaros - nagyon nem vegán - étterembe, amikek a kapujában érzékeny búcsút vettem, és szaporán konkrétan elmenekültem.

Végülis érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb, nem lehet könnyű a művészélet, pláne ha minden barátja hasonlóan egzaltált művész- szobrász, színész, festő, rendező, grafikus - csak akiket említett a művésznő.

Holnap reggel hívni fog, hogy mi van a vaddisznókkal, és velem, mikor megyek át folytatni a megkezdett együttműködést. Még alszom rá egyet ...