Megszöktetve

Kora tavasz volt, csendes, napsütéses délelőtt. Ültem az albérletem egyetlen szobájában, ami egyben az étkező is volt, és néztem ki az ablakon. Az utcán emberek jöttek-mentek, siettek, autók dudáltak, időnként egy sziréna is felsüvített. A város morajló zaja a dupla ablakon keresztül is behallatszott. Nem is csoda, mikor ez a belvárosi ház épült, akkor még nem volt ilyen nagy a forgalom, és nem törődtek a hangszigeteléssel.

Somogyi Zoltán a becsületes nevem, Zoli, vagy néhány barátomnak rozsomák. 28 éves vagyok, illetve leszek októberben. Már három hete nem dolgoztam. Előtte egy magán nyomdában voltam mindenes, raktáros, pakoló, takarító, én szedtem össze a leeső papír hulladékot, vittem ki a szelektív gyűjtőbe, néha kifutófiú, amikor postára kellett adni valamit, vagy elfogyott a kávé. Ilyenkor Lívia a telt ajkú és keblű 40-es, de még jó karban lévő kolléganőm kedvesen rám nézett, és megkért

Líviával jó kollégák voltunk, kedvelt engem, 15-16 évvel idősebb nálam, ami nem zárja ki, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk, igen úgy is, bár ennek még nem jött el az ideje.

Pár hónapja vallotta be nekem egy kávézás közben, hogy ő többet akar, mint amit otthon kap, bár szereti a férjét, mert biztosítja az egzisztenciát, ház, nyaraló, kocsi, évente két nyaralás. Ő ezt nem tudná a nyomdai asszisztensi fizetéséből biztosítani, így nem is akarná elhagyni, vagy bármilyen szerelmi kalandba kerülni, de a szex az más, abban benne lenne, és vágyakozva nézett szemeimbe. Megígértem neki, ha úgy adódik, akkor sort kerítünk rá. Hát nem került rá sor, mert kirúgtak.

Majd' egy éve vagyok már egyedül. Virággal szakítottunk fél év után. Talán nem bírta a lábszagomat, a laza, vagy ahogy ő mondta hanyag, trehány stílusomat, vagy a felgyülemlett sok üres üveget és sörös dobozt a konyhában. Virág szerint alkoholista vagyok, és ő nem akar 22 évesen egy alkoholistával élni. Sírva pakolt össze, mert szerinte értékes ember vagyok, csak hülye, tönkreteszem magamat, majd egy "ne is keress légyszi, és légy boldog" búcsúzó szavakkal lépett ki a körfolyosóra. Nem kísértem le, csak 3 csomagja volt és van lift. Annak örömére, hogy szabad lettem kibontottam anyai nagybátyámtól 25. születésnapomra kapott üveg Johnnie Walkert. Johnnie-t hamar barátomnak fogadtam, neki meséltem el a fájdalmamat. Vele együtt ittam, nagyokat koccintottam az üveggel. Éjfélkor már sírtam, talán akkor ért el a lelkemig az a tudat hogy Virág elment, és nem is jön vissza. Szerettem őt, de még fiatal volt. Na Lívia pont az ellentéte.

Dolgozni kéne, mondtam magamnak, mindenki dolgozik, hogy sietnek, rohannak és néztem tovább ki az ablakon. Dolgozni kéne mert a pénz tartalékom megint fogyóban van. Amit a nyomdában kerestem az egy hete fogyott el, ezért felmentem anyai nagybátyámhoz - elég vastag, de nem akarom tudni, hogy miből - és kölcsönkértem tőle. Adott egy húszezrest, becsszóra nyárig. Majd megadom. Kifizettem a villany számlát, mert már fenyegettek, hogy kikapcsolják, vettem egy karton sört, tésztát, sajtot, vajat, kenyeret és 4500 Ft marad belőle. Kajára meg egy pár üveg vacak borra elég csak jövő hét végéig. Nézegettem az álláshirdetéseket, de nincs semmi nekem való. Pedig gyakorlatom az van több területen is. Dolgoztam az egyetem mellett betegszállítóként a Jánosban. Fél év volt, aztán ott hagytam az orvosit is és az egészségügyet. Nem bírtam a formalinbűzt, a vért, már a vérvétel gyakorlaton összeestem, évfolyamtársaim kiröhögtek, mi van Somogyikám, ez még csak a kezdet. Hullát láttál már? Bevallottam hogy csak messziről, nagyapámat. Javasolták, hogy menjek be egy bonctan órára a harmadévre, de nem mertem. Féltem ha ott is elájulok, akkor engem boncolnak tovább, így rájöttem hogy ez nem nekem való pálya.

Dolgoztam irodában adminisztrátorként, voltam kocsikísérő, újságkihordó, 1 hónapig eladó a Praktikerben a műszaki osztályon, de amikor egy vevő kérésére beindítottam egy körfűrészt akkor az osztályvezető üvöltve rúgott ki, örülhettem hogy nem sérült meg valaki. Honnan tudtam volna hogy ezt tilos, én csak jót akartam. Apám szerint pont ez a baj velem, jót akarok, de balfasz vagyok, és ez a párosítás nem szerencsés. Most meg a nyomdából küldtek el. De nem a Líviával való több órás beszélgetések miatt, az kit érdekel, más sem dolgozik 4-5 óránál többet. Már fél éve dolgoztam a nyomdában, amikor kezdett hiány lenni. Szólt Géza a főnököm, hogy figyeljek jobban oda, mert jobban fogy drága festék, mint ahogy kéne. Mondtam hogy talán ereszt a gép. Ne hülyéskedj már Zoli! mondta ő. Aztán eltűnt egy két doboz toner is a raktárból ahová állítólag csak nekem van kulcsom. A csudát, biztosan van Gézának is. Csak nem gondolja hogy hazalopom a tonert és a festéket? Minek? Szobát festeni? Aztán legutóbb megjött az árú és én nem néztem át jól, aláírtam a szállítólevelet de esküszöm hogy nem volt a csomagban annyi doboz papír, ki gondolta volna hogy a lefóliázott raklapról hiányzik valami. Persze ezt is a nyakamba varrták, jogosan, mert én írtam alá, illetve nem jogosan. Nyilván valami susmus van, valaki eltette a lóvét és a legkisebb viszi el a balhét. Ennek három hete, azóta nem dolgozom. Még várom a ledolgozott fél hónapért a fél fizetésem, de Lívia szerint azt várhatom. Ezzel és egy kilós kávéval búcsúzott el - iszogass magadban Zolikám. Ezzel egy havi kávé adagom megvolt.

Munka kéne, de leginkább pénz, hogy kihúzzam egy darabig, amíg el nem húzok valahová Londonba vagy bárhová ahol jól fizetik az ilyen magamfajtát. Csak az albérletet a rezsit és a kaját tudjam fizetni. Végül is a rezsit nem kell, majd a kaucióból. Gondolkodtam, hogy kitől kérhetnék segítséget, kik is még azok a barátaim, akikre számíthatok? Eszembe jutott hogy tavaly nyár elején ment el egy Kecskemét melletti tanyára Lakatos Laci barátom, aki nem bírta a város zaját, bűzét, azt mondta vállalkozó lesz, vesz egy tanyát műhellyel fészerrel földdel. Kitanulja a paraszt szakmát és termelni fog. Valami bio termelésről, olajütésről meg nagy üzletről mesélt. Lacival együtt jártunk gimnáziumba és nagyon jó haverok voltunk.

Érettségi után én tovább mentem az orvosi karra, ahogy már említettem egy egész fél évet jártam oda. Becsületesen levizsgáztam 2 tárgyból, majd január végén bejelentettem jogász apámnak és tanár anyámnak, hogy ennyi volt, befejeztem az orvosi pályát és talán még a felsőoktatást is. Ők ledöbbentek, mert szép polgári, rendes, tanult családban ez "nem megfelelő viselkedés" Elegem volt abból hogy napokig cseszegettek, gondold meg Zoli, ne add fel, nézd meg Misi bátyádat milyen jó élete van. Misi bátyám, anyai nagybátyám belgyógyász a Jánosban, ő általa kerültem oda diákmunkásként betegeket és félholtakat tologatni. Fogtam magam és elköltöztem ebbe az albérletbe, ide a József körút 43/B alá. Nem olcsó, de legalább nem szól bele senki. Eddig meg tudtam teremteni a pénzt rá, de egy ideje nem jött össze semmi munka.

Mi lett Lacival? Nos ő sem tanult tovább. elvégzett egy OKJ-s mezőgazdasági képzést és nyáron elment parasztnak. Azóta nem láttam, de ha igaz amit mondott bejöhetett neki az üzlet.

Holnap lemegyek Lacihoz falura, határoztam el, és megittam két doboz Soproni világost.

Reggel fejfájósan ébredtem. Bevettem egy Algoflexet, megint az időjárás, nyögtem. Ez a vacak frontérzékenység, biztos ez a bűzös város az oka. Jobb is hogy lelépek. Betettem a hátizsákomba néhány pólót, pulóvert, gatyát meg a maradék 3 doboz sört, és kisétáltam a Keletibe. Szemerkélt az eső. Ilyen a március. A Keletiben döbbentem rá, hogy nem is tudom hol lakik Laci, valami tanyán, de hol? Kecskemétig vettem egy személy II. osztályt, volt fél órám az indulásig, hát bekaptam egy fél körtepálinkát a Restiben. Reméltem nem jön ki. Tévedtem, már Dabas előtt rókáztam a WC-n, úgy látszik nem bírták egymást az algoflexel.

Kecskeméten még jobban esett az eső. Hol lehet Laci tanyája? A központban megtaláltam az idegenforgalmi irodát, ahol felvilágosítottak hogy több száz tanya van a környéken, fogalmuk nincs és nem ismernek egy Lakatos László olajütőt sem, és bio kertészt sem. Bementem az Önkormányzathoz, hátha a népesség nyilvántartó. Először elzárkóztak, mit akarok, miért keresem, nem adhatják ki, de ránéztem igéző spániel szemekkel a nyugdíját már megváltásként váró ügyintéző hölgyre.

Ez hatott. A nő beírta a nevet a gépbe, dolgozott, majd kiadott egy listát a Lakatos Lászlókról. Tudtam hogy 1985-ben született, mint ahogyan én is, és októberi. Hát ilyen csak egy volt, a Laci.

Felállt, majd odadöcögött az ajtóhoz. Látszott hogy keveset mozog, sokat ül.

A kopott monitoron ott állt Laci neve és egy cím: Helvécia, Csóka sor 07612 hrsz. Megvan, ez kellett nekem. Kiléptem az ajtón, akkor jött, csoszogott visszafelé a kedves hölgy, kezében két műanyagpohárral, benne kávé színű lé.

Miközben sietve lépdeltem le a lépcsőn, szürcsölgettem a keserű kávét. Ő tett szívességet és még kávét is kaptam, nem is hittem el. Vannak még rendes emberek. A hivatal előtt leszólítottam egy helybélit, hogy hogy jutok el Helvéciára. Elmagyarázta hogy busszal, hogy honnan indul, de elég ritkán jár.

Sötétedett már mikor leszálltam Helvécia egyetlen buszmegállójában, de az eső elállt. Jó mélyet szippantottam a falusi, tiszta levegőből, amit csak a távozó busz füstje bűzösített meg. Közeli és távolabbi kutyaugatás, a vidék hangja. Szerencsére leszállt velem a buszról egy helvéciai asszony, aki megmutatta merre induljak el a Csóka sor fel. Jót nevetett, mikor megkérdeztem hogy van-e utcatábla. "Meg fogja találni fiatal ember, csak menjen ezen a kövesúton és a végén balra"

Elindultam tehát az útbaigazítás alapján és csakhamar a Csóka soron jártam, nem nagy hely ez a Helvécia. De melyik lehet Laci tanyája? Lassan sétáltam, s bár egyre sötétebb volt azért a házakat, ablakokat és az udvaron mozgó embereket még ki tudtam venni. Sokáig nem volt már ház, de éreztem hogy még menni kell, mert az út nem ért véget. Újra feltűnt egy nagyobb ház, mögötte ólak, pajta, akár műhely is lehet. Az udvaron egy szakadt kabátos sáros gumicsizmás ember állt elázott kalapban, kezében moslékos vödör. Laci volt az.

Elmeséltem neki röviden, hogy hogy találtam meg.

Egészen parasztosan nézett ki, nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt, mikor még csomagoló volt egy logisztikai vállalatnál, vagy ahogy ő hívta "komissziós menedzser"

Bementünk a házba, vidéki szag, talán penész. Az asztalon viaszosvászon, rajta pléh edényben darab kolbász, félbevágott hagyma, mellette fehér kenyér, mindent átható fokhagymaszag. Most jöttem rá, hogy aznap még nem ettem, éhes lettem.

Elővett egy sötét csatos üveget, kér vizespoharat, Ekkor belépett egy gyűrött hajú nő, kopottas, piszkos farmerban, kinyúlt bordó pulóverben.

Zoéval együtt jártunk gimibe, talán másodikban udvaroltam neki, párszor smároltunk, de nem jöttünk össze. Az érettségi óta nem láttam.

Kiderült, hogy Zoé összejött Lacival már tavaly nyáron, mindketten utálták Pestet, és együtt jöttek le. A tanyát Laci vette apai örökségéből 3 és fél millióért. A maradékból egy Lada Nivára, 2 olajprésre, 3 hízóra, berendezésekre, tüzelőre telt. Szeptemberben költöztek. Átéltek egy telet, majd meg fagytak a télen. Zoé úgy gondolta még Pesten, hogy itt majd festhet, kiélheti művészi hajlamát, de a sok munka miatt nem volt erre ideje. Robotolt mint egy férfi, többször felfázott, gyógyszerre is sokat költöttek.

Megittam én is a pohárral, savanyú, rossz ízű bor volt, de már fáztam, reméltem, hogy felmelegít.

Elmesélte, hogy az olajütő gépeket használtan vette egy szatymazi kereskedőtől, mentek vagy 2 napot, a jobbik az 4-et, majd beállt az egyik, a másiknak kifeküdt a prés dugattyúja. Talán a kettőből lehet egyet csinálni de eddig nem volt rá ideje, a disznók, a házkörüli munka, a Nivát is javítani kellett. Eddig amit befektettek nagyjából arra volt elég, hogy megéltek valahogy, egyedül a bor ér valamit, nem is csoda tartozik 3 hektárnyi homokis szőlő a tanyához, az szépen termett. Erre megint ittunk, egyre jobb volt a savanyú bor.

Amíg még elintézte a ház körüli teendőket megkérdeztem Zoét hogy tetszik a paraszt élet.

És tényleg Zoé keze olyan volt mint a nagyanyámé, lemoshatatlanul piszkos, töredezett, sebes. Megsajnáltam, és megsimogattam a fejét.

Ekkor megkívántam Zoét. Nem volt az esetem a gimiben, így nem is jöttünk rendesebben össze, sosem hittem volna hogy még valaha találkozunk, pláne így. Ekkor bejött Laci, kezében még egy üveg bor.

Ittunk, bár már nem kívántam. Ahogy részegedtem egyre inkább kívántam Zoét, ahogy ott jött ment körülöttünk. Éreztem hogy ágaskodik, és azon járt az eszem, hogy megvárom míg Laci berúg és kidől, utána nekiesek. A tervem nem vált be mert az én fejem előbb esett rá az asztalra. Nem is csoda Laci már féléve issza ezt a lőrét és gyakorol vele, én meg ebben kezdő vagyok.

Zoé szép csendben szomorúan tett vett, elpakolt, megágyazott nekem a kisszobában, amit nem fűtenek "de éjszakára nem is kell". Megittuk a másik bort is és beestem az ágyba, forgott a világ úgy aludtam el.

Másnap kegyetlenül fájt a fejem, még jó hogy volt maradék két szem algoflex nálam, egyszerre vettem be. Laci pálinkával üdvözölt

Kivitt a szőlőbe, ami tényleg nagy volt. Megmutatta hogyan kell metszeni, nem nagy munka tudnám akár 2 napig is csinálni, de ki fizet ezért? Mindenki magának metsz. Én viszont itt kapok érte Lacinál koszt, kvártélyt és talán még mást is, csak kedvesnek kell lennem. Estére elfáradtam, talán ez a tanyasi levegő. A napi munka alatt megittunk Lacival 2 liter piros bort, kellemesen éreztem magam, mire visszaértünk a tanyára. Egy durva arcú idősebb - én úgy 50 körülinek néztem, később kiderült hogy még 40 sincs - fószer állt az udvaron és Zoéval beszélgetett. Nálam részegebb volt, bűzlött a pálinkaszagtól mikor bemutatkozott. Karcsi a neve és valami gépszerelő, azt magyarázta hogy megvenné az olajütőt. Amennyit én értettem belőle, mert erős tájszólással beszélt, és akadozott is rendesen a nyelve. Közben sóvár szemekkel nézett Zoéra, talán éppen jókor érkeztünk meg, mert látszott Karcsin hogy rámászott volna. Laci kézbe vette az ügyet.

A részeg vendégen látszott hogy nem csak a nő, hanem a bor és az étel is kedvére volna, de Laci kint tartotta

Bementünk a házba, alig csuktuk be az ajtót, Zoé a falnak tolt, rámfordult és megcsókolt, hevesen, kívánósan. Erős fokhagyma íze és szaga volt, de izgatott a jelenet, majd abba hagyta és megszólalt

Szegény ha tudta volna, hogy részegeskedésben velem sem járna különbül.

Ekkor nyílt az ajtó, mi szétugrottunk.

Mondtam Lacinak, hogy csak annyim van, hogy a vissza vonatjegyre elég.

Zoéval összenéztünk

Laci kiment. Zoé rám nézett

Megvacsoráztunk, megittuk a bort, Laci még 2 felest is, annak örömére hogy megint jó lesz az olajütő és akkor dől majd a pénz. Az én 2000-em busásan megtérül. Azt én már ugyan nem várom meg, gondoltam. Laci ma hamar kidőlt, kétszer annyit ivott mint én, vulgáris volt

Zoé lefektette, megvárta míg elalszik, ami hamar ment. Kijött hozzám a konyhába, és átölelt.

Zoé elmosolyodott, ő is jó emlékezett, hogy akkor még nem akartunk lefeküdni egymással, mert korai volt, azóta meg elkeveredtünk. A kisszobában még hidegebb volt mint tegnap. Nem érdekelt akkor, nagyon izgatott a parasztlánynak öltözött régi barátnőm. Kedves voltam hozzá, becéztem, simogattam, mint régen, és ezt meg is hálálta forró öleléssel. Sokkal jobb volt mint gondoltam, még Lívia túlfűtött vérmes délutánjainál is jobb, talán a 10 évnyi kihagyott beteljesülés. Utána rövid levezető kényeztetés után Zoé kiment kicsit összecsomagolni, addig kifújtam magam, pihentem, rákészültem a szöktetésre.

Fél óra múlva készen állt egy hátizsákkal és egy gurulós bőrönddel, ami roppant tájidegenül hatott a döngölt földpadlón.

Zoé írt 3 sort, hogy eddig bírta, tovább nem, elmentünk, a kocsit elvisszük, megtalálja az állomáson. Otthagyta a konyhaasztalon stílusosan a dugóhúzó alatt.

Lassan köszörülve indult a Niva, de végül felbőgött a motor. Addig még sohasem vezettem ilyet. Marha nehéz volt, állandóan balra húzott, szervója nincs, és rettenetes hangokat adott ki. Zoé mondta az utat, előbb homok, majd sár, kátyús aszfalt, végül a faluban már rendes út volt. Kiértünk a kecskeméti főútra, az út nedves volt, szemerkélt az eső, tök sötét, világítás sehol, az autó bal lámpája nem égett a jobb is csak pislákolt. Alig láttam az utat. Még félig ittasan robogtunk egy roncs autóval és egy remegő nővel, akit egy tanyáról szöktettem. Átvillant az agyamon, hogy Laci utánunk jön és agyoncsap. Ekkor már közel jártunk Kecskeméthez, de mivel nem láttam jól az utat elméreteztem egy jobb kanyart és alul kormányoztam. Az autó lesodródott, már nem tudtam korrigálni. "vigyázz!" kiáltott Zoé, de ekkor már becsapódtunk az árokba. Nagyot szusszant a motor majd leállt. Tök sötét lett, és azt hittem hogy meghaltam. Ekkor megszólalt Zoé "élsz?" "Igen" mondtam "és te?" "én is" Kikászálódtunk, fájt az arcom a szemem alatt, beütöttem a kormányba, a térdem nem tudom miért vérzett. Zoé megúszta egy zúzódással a homlokán. Vettük a csomagokat és kivánszorogtunk az útra.

Az úton körülnézve megláttuk Kecskemét fényeit, és arra vettük az irányt. Hajnali 4 után értünk el a vasútállomásra. A következő pesti vonatig még volt 1 óra. Addig rendbe hoztunk magunkat a mosdóban, elállt a térdemen a vérzés amit a slusszkulcs vágott meg. A tükörbe nézve olyannak láttam magunkat mint Bonnie és Clyde, de ők egy kicsit tovább jutottak. Megöleltem Zoét, magához húzott és megcsókolt. Vér és pálinka íze volt a csóknak, hogy melyikünk melyiket adta hozzá azt nem tudom. Úgy éreztem most magam, mint egy hős, aki megszöktette a földesúr elnyomott, rabszolgasorsú feleségét. Tulajdonképpen ez így is volt.

A reggeli órákban futott be a vonatunk Pestre, gondolom Laci éppen akkor ébredezhetett mámorából, biztosan már kereste szép kis barátnőjét, aki most velem újra a város zajában állt, koszosan véresen, mégis szabadon és boldogan.

Nagyot nevettünk mindketten. Kínunkban, örömünkben, nem tudtuk. Egymásba karolva indultunk el a körúton a reggeli városi forgatagban, sírva-nevetve, de szabadon, megszöktetve.

2005. június