Érettségi után

A fiú ott állt a tó partján, napbarnított arcát a lemenő nap felé fordította. Minden nyáron a Balatonnál töltött egy hónapot. Régebben a szüleivel, de ezen a nyáron a barátaival, rögtön az érettségi bizonyítvány osztás után. Ezután hazautazott a fővárosba, de mivel nem várta otthon senki, ezért két hét után motorra ült és visszautazott Balatonszepezdre.

Eszébe jutott az utolsó hét, amit ballagó osztályával itt Szepezden az iskolai táborban töltött. Az emlékek jók, mégis felkavarók voltak. Mintha csak tegnap lett volna az éjjeli pókerparti, ahol sorozatos vesztés után lecsapta a kártyát, majd ennyit mondott:

Na most kimegyek csajozni, mert akinek a kártyában nincs szerencséje, annak....

Tudjuk Endy! Vágta rá jó barátja Attila, annak a Nőknél van. Menj csak!

Majd drukkolunk neked, kiabálták többen is.

Kint több lány is eközben a csillagokat nézve, az egyetemről beszélgetve, latolgatva, hogy kinek milyen lesz a jövője. Kicsit távolabb ált Ildikó, akivel a 4 év alatt két mondatnál nem beszélt többet Endre. Ildikó alacsony, enyhén rubenszi alkat. Hosszú vöröses haj, szeplős arc. Közepesen sikerült az érettségije, de ő ennek is nagyon örült. Apja tanár volt, és megölte volna lányát, majd őt a szégyen, ha nem sikerül.

Endre gondolkozás nélkül lépett Ildihez, sohasem tetszett neki a lány, de most benne volt a sok vörösbor, a többórás póker veszteség, és a vállára tette a kezét.

Ildi nem járt senkivel már majdnem egy éve. Akkor szakított egyetemista barátjával, akinek "fontosabb volt a tanulás".

Helló Ildi, nézed a csillagokat? Mondta, csak úgy félvállról. Semmi tétje nem volt

Igen, nagyon szépek, válaszolta a lány.

Ő sem gondolt még egyszer sem férfiként Endyre, fél évig rá sem nézett senkire a szakítás után. Úgy is hívták az osztályban, hogy "remetelány".

Képzeld, folytatta a fiú, két órája veszítek a pókerben, és kijöttem egy kicsit levegőzni.

A borgőz megszépíti a női arcot, vékonyítja a testet. Endre végigmérte a lányt, mint a piacon a zöldséget nézegetik, fitymálják a dörzsölt háziasszonyok, de csak azért, hogy jobban tudjanak a kofáknál alkudni.

Nincs ma szerencséd?

Nincs, de tudod Ildi, akinek nincs szerencséje...

Tudom, mondta nevetve a lány, és Te hiszel ebben?

Mit tudom én miben hiszek, inkább innék még valamit.

Rafinált szerzet az ital, pont akkor lesz egyre szomjasabb tőle az ember, amikor már nem kellene többet inni, így itatja magát, és aztán nincs megállás.

Kérsz egy kis bort? kérdezte a lánytól

Nem szoktam inni, válaszolta pironkodva

Nem szoktam, ha, ha. Nevetett gúnyosan a fiú, - majd megszokod, jobb előbb, mint később. Na, ne kéresd magad, hozok egy üveggel.

A lány arra gondolt közben, míg Endre elment az italért, hogy nincs mitől tartania, nyár van, itt vannak a többiek, annyit szomorkodott már, miért is ne.

Endre visszaérkezett egy rosszul kinyitott üveg soproni kékfrankossal, a dugó morzsalékok úszkáltak az üvegben.

Na, Ildi, egészségedre! És meghúzta az üveget, majd a dugó darabokat a földre köpte. Igyál !

A lány lassan a szájához emelte az üveget, arra gondolt, hogy meg kéne törölgetni, de az milyen ciki, így aztán legyőzve kényszerét beleivott. Összehúzta a száját a savas bor.

Nem ízlik, mondta, de megint beleivott.

Érezte, hogy lemegy a gyomrába, és melegíti. Jól esett neki a júniusi hűvös éjszakában, majd átadta Endrének, aki újra belehúzott. Ez a korty már nem hiányzott, de már mindegy, most már igyuk meg. Egymásnak adogatták az üveget szótlanul. Ildi átmelegedett, jobb kedvre derült és felbátorodott.

Megcsókolnál? Kérdezte Endrét

Persze, miért is ne, majd mohón a lány szájára tapasztotta a száját.

Hosszasan csókolóztak. Endrével forgott a világ, a lány már egy éve nem ért fiúhoz. Endre megpróbálta összeszedni magát, hogy ne essenek el, összegabalyodva lépdeltek ide oda.

Hú, ez most nem megy, monda a fiú, - inkább hagyjuk, majd megtántorodva hátralépett, - Á, de hülye vagyok, bocs Ildi, sokat ittam.

A szavakat rosszul artikulálva, gurgulázva ejtette ki.

Semmi baj, én is, nevetett a lány.

Örült azért, hogy megint kellett egy fiúnak, még úgy is, ha az részeg volt, mégis csak nőnek nézték. Bekísérte Endrét a faházba, és leültette az ágyra. Majd elszomorodott. Arra gondolt, hogy vajon csak az alkohol miatt kellene-e Endynek. Kiment a csillagokat nézni, ki tudja hol jártak gondolatai, hova vágyott szomorú csillogó szemeivel.

Szerelmes lett, másodszor életében. Először a nála 2 évvel idősebb fiúba, akivel 2 évig jártak. A gimnáziumban ismerkedtek meg, amikor Ildi másodikos volt, és a fiú felkérte a szalagavatóján táncolni. Nagy kamasz szerelem volt. A fiút felvették a Kertészetire, de visszajárt a gimnázium elé, várt Ildire a tanítás után. Ildinek ő volt az első életében, és romantikus lányként hitt abban, hogy egyben az utolsó is lesz. Feleségül akart menni hozzá, erről álmodozott. A lány nem volt jó tanuló, bár apja középiskolai matematika-történelem tanár volt. Így pláne kínos volt, hogy Ildi pont ebből a két tárgyból, na és még fizikából kettes volt a harmadik év végén. Így szóba sem jöhetett az egyetem.

Örülhetsz, ha leérettségizel, mondta neki többször is az apja, s utána csendben, elnyelve még káromkodott is.

Az anyja csitította - Hagyd békén Lajos, nem látod, hogy ezzel még rosszabbat teszel?

Nem volt könnyű életük. Markó Lajos az 50-es éveinek közepén járó alulfizetett tanár, felesége Zsuzsanna szakképzett és kiégett ápolónő az ORFI-ban. Éppen annyit kerestek, hogy megéltek, havonta pár ezret tettek félre, amiből minden nyáron elutaztak Mátraházára az ORFI üdülőbe.

Ildi se nem volt nagyon szép, sem csinos, sem túl okos. Hármas-négyes átlaggal járta végig a gimnáziumot. Ezért volt neki nagydolog, a "jó tanuló" barát.

Úgy 2 év egyre kevésbé intenzív járás után "bokros egyetemi teendőire" hivatkozva a fiú ideiglenes "kapcsolat felfüggesztést" javasolt, majd szakítottak. Ildi alig élte túl, úgy érezte, hogy használat után eldobták, már nem kell, nincs rá szükség, és öngyilkossági gondolatokkal küzdött.

Most hogy Endy megcsókolta, úgy érezte, hogy van remény, hogy mégiscsak kell valakinek, és újra érezte a szerelmet.

Reggel újra találkoztak de Endy úgy nézett Ildire, mintha semmi se történt volna, talán valóban nem emlékezett, vagy csak nem akart, mert az egészet csak egy játéknak tekintette. Közönyösen köszönt a lánynak, akinek ettől összeszorult a szíve, és kicsordultak a könnyei. A délelőtt a pakolással telt, majd elindultak a vasútállomáshoz...

Eddig tartott a fiú emlékezete, állt a parton és Ildire gondolt. A kissé telt, szeplős vöröses lányra. Lelkét nem a szerelem, hanem inkább a szégyen kavarta fel. Mindez 2 hete történt. A tábornak vége lett, elbúcsúztak egymástól a ballagó pajtások, sok sikert és boldog életet kívánva egymásnak. Endre a búcsúzáson kívül nem szólt a lányhoz, utána sem kereste.

Most, itt a tóparton arra gondolt, ha egy kicsit is józanabb lett volna, akkor most sem ő, sem a lány nem lenne magányos, akkor talán egymásba szeretnek, és most együtt állnának itt a naplementében.

De nem csak a szégyen, hanem a lelkiismerete is gyötörte. Nyomasztotta a mulasztása, ha akkor, vagy a búcsúzáskor kicsit okosabb, ha kimondja érzéseit, ha nem üti ki magát, akkor most másként lenne. Bánta a dolgot, de ezen már nem segíthetett.

Nem tudhatta, de a túlparton a balatonlellei kikötőben állt egy lány, aki pont ebbe az irányba nézett, vágyakozva, emlékezve az iskolai táborra. Ildi volt az és éppen Endrére gondolt. Milyen érdekes lenne, ha a túlparton állna. Bárcsak ő lett volna a bátrabb a búcsúzáskor, és ő szólt volna a fiúhoz, randit kérve a tábor után, de nem tette.

A lemenő nap fénye vörösre festette a fiú arcát, amin könnycseppek tükröződtek. A magány és a történtek megtörték vad szívét, gyengének és gyávának érezte magát, amin nem segített a hőn szeretett Balaton varázsa sem.

(az eredeti novellának másként alakul a vége)

Utószó: ez a történet valós események alapján készült, nevek átírva