Drága menyasszony
Katángi Ágoston vegyészmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen. Paraszt származása ellenére intelligens, művelt, kedves fiatalember volt. Szorgalmasan tanult, amit családja anyagilag is támogatott, ha már olyan messze van a szülői háztól. Apja és nagyapja is paraszt volt, egész életükben gazdálkodtak. Az ükapja kapott egy kisebb földdarabot megművelésre, miután ledolgozott negyven kemény évet Zsolnay Ferdinánd báró zselicségi birtokán.
Ezzel a 2 hektárral indult a Katángi család, művelték a földet, a termés harmada Zsolnay bárót illette, amíg élt. Halála után a Katángiakra szállt a birtok. A földművelés apáról fiúra szállt, míg a kis Ágoston elhatározta, hogy világot akar látni. Anyja sírva próbálta lebeszélni, de a fiú kitűnt éles eszével, furfangjával, szorgalmával, és mikor az apja kaszáját könyvekre cserélte a kereskedőnél, apja első haragjából lehiggadva megértette, hogy az ő fiából nem lesz paraszt soha.
Kitűnő eredménnyel végezte a kaposvári Táncsics Gimnáziumot, ahová Gálosfáról minden nap kerékpárral járt. A kémiát szerette nagyon, így vegyésznek készült. Nagy álma volt, hogy Budapesten tanulhasson, és kutató legyen. Könnyen ment az egyetem is neki. Szorgalma töretlen volt, és tehetsége kirívó volt, értette az anyagot, kiselőadásokat tartott. Amellett, hogy kisujjában volt a szervetlen kémia, még a színjátszó körben is jeleskedett, remekül énekelt, és táncolt. Az egyetemet is kitűnően végezte, és diplomája is jól sikerült. A konzulense elégedett volt vele, nagy jövő áll előtted fiam, mondta a diplomavédéskor.
1956. júniusában a diplomaosztó bálon Ágoston megpillantott egy csinos barna lányt. Elbűvölte haja, szemei, karcsú alakja. Első látásra beleszeretett. Bátran odalépett hozzá, és felkérte táncolni. Olyan harmonikusan, összhangban táncoltak, mintha együtt tanultak volna Mici néni Széna téri tánciskolájában. Azokban az években szinte kötelező volt a művelt fiatalság körében a tánctanulás. A népszerű táncoknak versenyeket, bajnokságot tartottak. Polgári körökben a tánc és illem tanulás úgy hozzátartozott az alapműveltséghez, mint a matematika, vagy az irodalom.
Ágoston remek táncos volt, pörgette, vezette és közben szórakoztatta párját Eleonórát, aki negyedéves építész hallgató volt. Éjfélre egymásra talált a két szív. Mindketten érezték, hogy kapcsolatuknak nagy jövője van.
Ágoston minden nap találkozott Eleonórával, sétáltak a Duna parton, a Gellért hegyen és a jövőjükről beszélgettek.
- Szeretsz-e mondd drága kedvesem? kérdezte a fiú.
- Igen, felelte a lány, mindig is szeretni foglak
- Nemsokára dolgozni fogok, és eltartom magamat, már nem a szüleim segítségével fogok élni. El tudlak majd tartani Téged is.
Éppen akkor álltak meg a Gellért-hegy tetején, és lenéztek az épülő városra. A fiú letérdelt a lány elé, mélyen a szemébe nézett.
- Hozzám jössz-e feleségül? kérdezte reszketve, - Ne, ne mondj semmit! Nem akarom hallani ha nem, szívem nem tudná elviselni, csak az igent.
- Óh Ágoston, bárcsak lehetne, bárcsak igent mondhatnék
- Miért ne mondhatnál, ha szíved azt akarja? Hát ki parancson neked?
- Az apám, ő az aki ... és a könnyektől nem tudott a lány tovább beszélni, kitört belőle a zokogás.
- Ne félj szerelmem, megkérlek az apádtól, és nem mondhat nemet. Mindent megteszek, mindent.
Őszre a diplomás fiatalember állást kapott, kutatósegéd lett Veszprémben. Sajnos a távolság elszakította őket egymástól, de amikor csak lehetett felvonatozott szerelméhez. Szilárd elhatározása volt a leányt feleségül venni, megkérni a szigorú apától a kezét.
Október közepén volt Eleonóra 24. születésnapja. Arra a napra tervezték a leánykérést. Ágoston az első havi fizetéséből a Váci utcai ékszerésznél vásárolt egy arany karikagyűrűt, melybe bele vésette "Örök szerelem". Felöltözött legszebb öltönyébe, vett két csokor virágot, és egy üveg Tokajit, elvillamosozott a Pasaréti útra és becsöngetett Dr. Nádasdy Lászlóhoz. Morgós nagymama csoszogott, s nyitott ajtót. Ágoston illendően bemutatkozott, s mivel már várták bebocsátást nyert.
Eleonóra boldog volt, örült a szép csokornak, Margit az édesanyja méregette a fiút, de az ő szívéhez is kulcs volt a csodás virág, csinos öltöny, szép, őszinte kék szemek, vékony bajusz. Ágoston illendően bemutatkozott a kimért, zord apának, akiről Eleonórától már sokat hallott. Tudta, hogy rajta áll, vagy bukik a lánykérés.
A hatalmas ház földszinti nagyszobájában ültek le a zsolnai porcelánnal megterített uzsonnázó asztal körül, ami friss tea gőzölgött, középen aprósütemény, és egy szép Eszterházy torta.
- Teát, fiatalember, hogy is mondta a nevét?
- Ágoston, aaa nevem, kezét csókolom, köszönöm nem kérek, talán egy kis süteményt
- Nos fiam, vette át a szót az apa, mióta is ismeri a lányomat?
- Tavasz óta, illetve nyár elején a diplomaosztón találkoztunk.
- Ön tehát végzett. Milyen szakon?
- Vegyészmérnök vagyok
- Tehát vegyész, és dolgozik?
- Igen, igen. Kutatósegédként, Veszprémben, Mondta a fiú halkan.
- Ááá, szóval Veszprémben. Talán Budapest nem tetszik Önnek? Mondja fiam, honnan is származik?
Az apa tudta jól, hogy vidéki a fiú, azt is, hogy milyen származású, kérdéseinek hangsúlyával ki akarta élezni a különbséget, éreztetni, hogy egy akárki nem érhet fel az ő családjához.
A Nádasdy család ősi magyar nemesi család, bárók, grófok kártyázták el többször is a családi örökséget, mely a birtokok és a nemesi vér révén valahogy mindig újra feltámadt. Büszke volt Nádasdy László a származására, a vagyonra, aminek nagy részét a háború után elvették, csak egy kis arany, és néhány értékesebb festmény maradt eldugva. A pasaréti házukba beköltöztettek három családot, négy felé osztva azt, ők, mint a ház eddigi tulajdonosai maradtak a földszinten, a legnagyobb szobában. Balatonfüredi nyaralójukat is államosították, egy kefegyártó üzem üdülőjét alakították ki belőle, Nádasdladányi ősi birtokukon alakult meg a község Termelőszövetkezete, beszántották a legelőt, és búzát vetettek rajta.
Nádasdy doktor emellett büszke volt doktori címére. Ő vezette a Margit kórház belgyógyászati osztályát. Érdemei elismerése mellett ezt nem vették el tőle, csak mellé ültettek egy beépített helyettest, egy munkáspárti bizalmit. Nem utolsó sorban büszke volt a lányára, a csinos, művelt, előkelő Eleonórára, és nem adta akármilyen jöttmentnek.
- Veszprém híres vegyipari kutató bázis, ott kaptam állást, de sokszor utazom Pestre.
- Kutató. Hmm. Mennyit is keres mostanában egy kutatósegéd?
- Kettőezer egyszáz forintot, doktorúr, kedves papa.
- Mi? Csattant fel Nádasdy, hogy? Ennyivel nem lehet egy tisztességes lakást sem fenntartani. És mondd fiam, apád mivel foglalkozik?
- Apám parasztgazda, bár a földjeink nagy részét elvették, de nagy háztájit hagytak meg szerencsére, és apám a termelőszövetkezetben csoportot vezet, mondta büszkén a fiú
- Kulák, csak az lehetett, ha rögtön vezető lett, sziszegte az öreg
Eleonóra egyre sápadtabban ült, érezte, hogy elhagyja az ereje. Nem úgy alakul a "vallatás" hogy nekik kedvezne.
- Apám, kérlek, nézett az apjára könnyes szemekkel
- Jó, jó. Legalább nem nincstelen család. És milyen vallású a családod fiam?
- Reformátusok vagyunk, felelte a fiú
- Ahh, csattant az apa megint. No és mik a terveid a jövőre nézve
Ágoston úgy érezte, hogy eljött az az ő ideje. Ünnepélyesen felállt, benyúlt zakója zsebébe, és elővette a kis ékszeres dobozkát. Eleonórára, majd az apára nézett.
- Igen tisztelt doktorúr, papa. Eleonóra leányával szeretjük egymást, jobban szeretem őt, mint bárkit a világon. Ő is szeret engem. Tudom, érzem. Tisztességes ember vagyok, aki előtt jövő áll. Ezen okok alapján bátorkodom tisztelettel megkérni Eleonóra lánya kezét.
- Már pedig abból nem lesz semmi! dörögte Nádasdy
- László! ne! sikoltott Margit asszony
- Apám!
- Nem, és nem, és azt is megmondom édes fiam, hogy miért nem. Csizma a csizmához, bocskor a bocskorhoz. Ezt vésd jól az eszedbe. Mert nem elég, hogy paraszt származású vagy, hogy a családod eddig csak a földet túrta, s ráadásul még református is vagy. Hogy jön egy ilyen család a Nádasdyhoz? Ha még meglenne a vagyonunk, amit elvett ez az új rendszer, azt mondanám, hogy hozományvadász vagy!
- De apám!
- De uram, kérem, hiszen szeretjük egymást a lányával.
- Azt majd a lányomtól én is megkérdezem. Igaz ez Eleonóra?
- Igaz apám, szeretem. Mindig is szeretni fogom.
- No és miből akarja eltartani a lányomat? Csak nem a segédi fizetésből, egy albérletben? Egy Nádasdy lányt?
- Uram, papa! szólt a fiú, mindent meg fogok tenni, hogy ne nélkülözzön a leánya, híres kutató leszek, és mindenünk meg lesz, ami kell, nem szorulunk az Ön vagyonára.
- Hát arra nem is lehet, felelte keserűen az öreg. Na tudod-e mit édes fiam? Látom, hogy kitartó vagy, hát bizonyítsd be nekem, hogy valóban szereted a lányom.
- Hogyan uram? Hogyan? Bármit kér, megteszem, bebizonyítom.
- Teremtsd meg neki az anyagi biztonságot, de az én mércém szerint. Az én lányom nem lakhat kutyaólban. Polgári lakást veszel neki Budán, 3 szobásat, berendezve bútorozva, emellett évi 120 ezer forint jövedelemmel.
Ágoston szédülni kezdett, itt van előtte karnyújtásnyira, és mégis most elérhetetlennek tűnik. Fejében pörögnek a számok, havi 10000 honnan, hogyan? Ötször annyi, mint amit most keres. És a lakás, menni lehet egy budai lakás? Nincs semmije, a szüleitől elvettek mindent, nekik is alig maradt, kitől kérne kölcsön.
- Megteremtem! Igen, meglesz minden, s íme bizonyítékul és zálogul adom most át e jegygyűrűt.
Letérdelt Eleonóra elé, s a dobozkából kivette, majd finoman a lány balkeze ujjára felhúzta a gyűrűt. - Örök szerelemmel, bele vésettem. Súgta a lánynak, ami soha el nem múlhat.
- Nos fiam amit mondtam, azt megmondtam, ha teljesíted, én is állom a szavam, tiéd a lányom. Áldásom rátok, de csak akkor. Addig is, sok sikert hozzá.
Még pár udvarias mondatot váltottak a szülőkkel, majd elbúcsúzott, a lánytól a kertben hosszasan, könnyes szemekkel. Elindult a vasútállomás felé, forgott a világ vele, mi lesz most?
Október vége volt. Az egyetemisták körében szervezkedés, majd zavargások törtek ki a fővárosban. Ágoston aggódva figyelte a híreket. Barátai, volt egyetemi társaival estéket, éjszakákat beszélgettek. Nagy lehetőségekről, Amerikáról. 23-án kitört a forradalom. Most vagy soha, itt akarsz megpenészedni ócska kis kutatóként? Eltűnni a semmiben, vagy akarsz is valaki lenni? bujtották társai, hát mi megyünk. Ki tudja meddig mehetünk. Ágoston aggódott Eleonóra miatt, ugye nem keveredett bele semmibe? Másnap felutazott hozzá, az egyetem előtt találkoztak. Forrón ölelték egymást, örültek a viszontlátásnak.
- Nézd édesem, én gondolkodtam azon, amit apád mondott, az ultimátumon. Ez a helyzet most kedvez nekem. Itt ebben az országban nem tudom neked megteremteni, amit kell. Én elmegyek Amerikába. Ott leszek kutató, és meglásd egy vagy két év alatt meglesz minden.
- Ne, nem menj, ne hagyj itt!
- Gyere velem, elmegyünk együtt. Jön holnap egy teherautó, azon van hely neked is
- Nem mehetek, tudod, hogy nem, mondta a lány sírva. Fél évem van már csak az egyetemből
- Leszel Amerikában mérnök! Vissza sem jövünk, elveszlek rögtön feleségül, kérlek
- Nem lehet, zokogott a lány, nem hagyhatom itt a családomat
- Én elmegyek, hogy majd boldogok lehessünk. Ugye megígéred nekem, hogy megvársz
- Igen, örökké várni fogok rád, mondta a lány sírva, örökké, ahogy a gyűrűn is írva
Hosszan csókolták és szorították egymást, mintha soha nem engednék el, de eljött az este, lövések hallatszottak. Egyetemista csoportok futottak, kiabáltak. Menni kellett.
Ágoston másnap hajnalban felszállt a vöröskeresztes teherautóra. Simán átjutottak Ausztriába. November elején, amikor szovjet lánctalpak dübörögtek Budapest macskaköves utcáin Ágoston már Németországban volt. Két hetet töltött táborban, majd szerencséje volt, gyógyszervegyészt kerestek Kanadába. 1957 januárban írt egy képeslapot Torontóból, megkapta az állást 70 dollárt keresett havonta, közösen bérelt egy lakást egy szintén magyar fiúval.
Eleonóra lediplomázott, de a diplomaosztó bálra nem ment el. Van neki vőlegénye Amerikában. Tudták ezt róla, nem is udvarolt neki senki, hiszen bármikor hazajöhet érte. Ő csak várt és várt, ahogy megígérte. Több levél nem érkezett. Talán elfogták a postán. Hír sem jött, semmi sem, egészen 1975-ig.
Az idős Nádasdy professzor egy gyógyszeripari konferencián vett részt Frankfurtban, előadást tartott a magyar belgyógyászat eredményeiről. A konferencián rész vett egy kanadai gyógyszeripari cég is, egyik előadójuk Agoston Katangi volt. A vacsoránál egymásra talált a két magyar. Pár szót beszélgettek, Ágoston tört magyarsággal elmesélte, hogy sikeres gyógyszerkutató, és találmányai vannak. 9 éve megnősült, elvette egyik kolléganőjét, 2 gyerekük van. Nádasdy professzornak könnybe lábadt a szeme.
- Azt tudja-e uram, hogy a lányom Eleonóra nem ment férjhez? Hogy még mindig Önre vár? Miért nem jött, miért nem üzent.
- Üzentem, írtam száz levelet is, de választ egyre sem kaptam, azt hittem elfelejtett, hogy férjhez ment. Nem tudtam oda utazni, börtönbe kerültem volna, sajnálom mister, higgye el sajnálom
- Csalódtam Önben, egész családom csalódott, fejezte be a diskurzust a professzor.
Ágoston leforrázva állt ott. Várta, eddig várta. Nem hitte, nem bízott benne. Hiába minden, amiért kijött, hiába a jó állás, a pénz, nem tartotta be az adott szavát, a hűségét.
Eleonóra, amikor megkapta a hírt apjától teljesen összetört. A 44. évében volt, vénkisasszonyként, aki eddig várta élete szerelmét. Másnapra megőszült, de már az sem számított, kinek legyen neki szép hosszú barna haja?